—Ne csináld! -ordított rám Laura.
— Eh...várj...MI?? áu! - kiáltottam fel.
Nos igen, sikerült elkalandoznom a gondolataimba, és hát, kémia órán cukrot melegítettünk.
— Menj ki gyorsan, és engedj rá hideg vizet! - szólt a tanár.
Felálltam, és kisétáltam az ajtón. Amúgy most már egész jól kijövök az osztálytársaimmal, nagyon kedvesek, egyedül csak Eve utál, mondjuk, azt hiszem most már tényleg van miért... -mosolyodtam el- és engedtem meg a csapot.
— Hát te? -szólt egy hang a hátam mögött, mire megfordultam ő állt velem szemben, és engem nézett azokkal a gyönyörű smaragd zöld szemeivel.
— hát...én..csak megégettem magam.. - mondtam halkan.
— megégetted??? mutasd! -kapta el a kezem és húzott magához. — Ez tényleg nem valami szép..őszintén...mit csináltál?! De egy lökött vagy te.. - puszilta meg a kezem, és elővett a zsebéből egy kendőt. Egy szép világos kék kendő volt, a közepén egy arany szállal hímzett liliom. Rá kötötte a kezemre, és újra megpuszilta.
— Na, mehetsz, most már minden oké lesz. -simította végig a hajam, amitől csak úgy verdesett a szívem.

Az osztályba vissza érve, mindenki rákérdezett, hogy jól vagyok e, mivel nagyon vörös a fejem.
— naaa mi az? Talán találkoztál valami nagy Ő-vel? - jött oda hozzánk Peti
— héé, nem a te dolgod, ez csajos megbeszélés! -szólt rá Lau nevetve.
— De most komolyaaan, ne csináljátok máár!! :D tudni akarom! -nevetett fel.
— biztosak vagytok benne? -szólaltam meg hirtelen, és mindketten furcsán néztek rám.
— IGEN! - kiáltottak fel egyszerre
— psszt. gyertek közelebb, nem akarom , hogy más is hallja. -közelebb jöttek, és mikor a fülükbe súgtam azt a bizonyos nevet...mindketten aggódva néztek rám.
— nem... nem lesz ez így jó. Biztos vagyok benne hogy bántani fog. -mondta Lau
— nem. -mosolyodtam el. —hidd el, tudom.
— rendben, de ha meg mer bántani...szétverem azt a gyereket! -szólt mérgesen Peti
— nyugi! nyugi!! :DD semmi nem lesz, bízzatok bennem :)
— benned bízunk....benne nem.
— egy esélyt.
— csak egyet! - mondták egyszerre.

Suli után, mindhárman elmentünk a kisállatboltba. És mikor benyitottam, kész káosz volt mindenhol! A kutyák kiengedve a ketrecből, a madarak a kalitkából, a cicák is össze-vissza rohangáltak. Gyors becsuktuk az ajtót és körülnéztünk. Sehol senki.
— Zsomboor! -kiáltottam.
— Itt vagyok! - szólalt meg egy hang a dobozok mögül. És mikor oda néztünk, elég vicces látvány tárult elénk.
— bocs...elestem,és elszabadult a pokol.
— na gyere. -nyújtottam a kezem, és felhúztam.
— hát te? -mosolygott...— vagyis.. ti?! -lepődött meg.
— a barátaim, be szeretném mutatni neked őket -mosolyogtam.
— miért is? -nézett rám szúrós szemmel.
— figyelj, bemutat és kész, nem kell túl reagálni oké? -szólalt meg Peti.
— jólvan, Zsombor vagyok, akartok valamit?
— igen! - mondta Lau. — a barátaid lenni, ha vele kedves vagy, -mutatott rám. — akkor mi itt vagyunk veletek és kész.
— istenem... -kezdett el pakolni.
— naa.. -néztem rá szomorúan.—én is segítek.
— gyere manó -röhögött és karolta át a vállamat.
— amúgy... -szólaltak meg mögülünk Lauék. — ti jártok?
Egymásra néztünk Zsomborral, és egyszerre feleltük, lecsukott szemmel, mosolyogva.


— Nem.