—Ne csináld! -ordított rám Laura.
— Eh...várj...MI?? áu! - kiáltottam fel.
Nos igen, sikerült elkalandoznom a gondolataimba, és hát, kémia órán cukrot melegítettünk.
— Menj ki gyorsan, és engedj rá hideg vizet! - szólt a tanár.
Felálltam, és kisétáltam az ajtón. Amúgy most már egész jól kijövök az osztálytársaimmal, nagyon kedvesek, egyedül csak Eve utál, mondjuk, azt hiszem most már tényleg van miért... -mosolyodtam el- és engedtem meg a csapot.
— Hát te? -szólt egy hang a hátam mögött, mire megfordultam ő állt velem szemben, és engem nézett azokkal a gyönyörű smaragd zöld szemeivel.
— hát...én..csak megégettem magam.. - mondtam halkan.
— megégetted??? mutasd! -kapta el a kezem és húzott magához. — Ez tényleg nem ...

Éreztél már olyat, hogy a gyomrodban valami nincs rendben? és egyszerűen nem tudsz leállni a remegéssel, ez a nem fájdalmas hanem inkább különleges érzés, ami csak egy különleges személynél jön elő? Én sajnos igen, egy rossz személynél, azt hiszem. Az osztályom után ő lépett be az ajtón a Smaragd zöld szemű hercegem. A szívem egy pillanatra megállt és levegőt is alig bírtam venni. Vajon mit kereshet itt?? Hozzám jött volna? Ó Istenem, kizárt.
— Csáó. Jöttem a földrajz térképért.
— Sziaa Zsombii. mizujs? hogy vagy? Ma is tökéletesen nézel ki. - kiabálta az a lány aki az elején nem igazán szimpatizált velem. Na nem mintha most kedvelne pfft. Eve...
— Már megint mit akarsz? leszállnál rólam rondaság? -nézett rá szúrós ...

Egy újabb hét, az új iskolámban, az új osztálytársakkal, az új emberekkel, az új mindennel. Hurrá. Most komolyan csak én nem repdesek az örömtől? Az után a kis "incidensem" után, hogy megkíséreltem véletlen leesni a lépcsőről, próbáltam többet nem találkozni a smaragd zöld szemű herceggel. Biztos róla beszélt Tani? Egészen tuti?
Nem találkoztam vele...mert nem akartam, vagyis akartam, nagyon is, de megígértem Taninak hogy hagyom...ez kudarcba fulladt, mindig bujkáltam mikor megláttam, vagy inkább a teremben maradtam ezután hazafelé menet sprinteltem és próbáltam nem leesni a lépcsőn. Jó évnek nézünk elébe az biztos...
Ma egy újabb Kedd, már több mint egy hete járok ebbe a suliba, csoda hogy még egyben vagyok. Mondjuk nagy bajom nincs ...

Ki gondolta volna, hogy ilyen rövid a hétvége?? Mert én nem az biztos... Na igen, gondolhatjátok...elérkezett az első napom a suliban.
Nane...be kell mennem azon az ajtón??? a-a kizárt...én.most.hazaindulok! -forultam rögtön meg, amint megláttam a bejárati ajtót-
— Hah! Csak szeretnéd! Szerinted miért jöttem veled az első nap? Pont ezért! Nem fogsz vissza fordulni! - mondta Tani,
— Nemááár....én tényleg szívesebben lennék úgy.... bárhol máshol! Nem akarok új ismerősöket, új osztálytársakat...miért nem maradhattam otthon?
— Az előző sulidban is ezt játszottad?
— valószínűleg igen.. -gondolkoztam el rajta egy pillanatra, amikor hirtelen megláttam ugyanazt a fiút aki az évnyitón nekem jött.
— Szi... -fogta be a számat Tani.
— Csá ...

Az autóban ülve egyre jobban görcsölt a gyomrom, hamarosan meg is érkeztünk a végállomásra.

— Emi? Emi? ..... EMIIIII!!!!! -kiáltott rám Tani.
— mi? miaz? -néztem rá döbbent arccal.
Ja igen, ő Tani, egy alacsony, rövid vörös hajú lány, gyerekkori barát. Régóta ismerem és ő most végzős...végzős abban az iskolában ahová most megyünk. Ja igen, nem mondtam volna? Átiratkoztam, a régi sulim megszűnt létezni-e dimenzióból és máshol keresi helyét, nekem pedig át kellett iratkozni. Anya ezt a sulit választotta, a Koronás Gimnáziumot, hurrá. Tani szülei vittek évnyitóra minket, mivel most megyek 11.be és még nem ismerem az új, összeszokott osztálytársaimat, és talán most fogom őket megismerni.
Biztos nem hagyhatnám ki ezt a részt ...