Éreztél már olyat, hogy a gyomrodban valami nincs rendben? és egyszerűen nem tudsz leállni a remegéssel, ez a nem fájdalmas hanem inkább különleges érzés, ami csak egy különleges személynél jön elő? Én sajnos igen, egy rossz személynél, azt hiszem. Az osztályom után ő lépett be az ajtón a Smaragd zöld szemű hercegem. A szívem egy pillanatra megállt és levegőt is alig bírtam venni. Vajon mit kereshet itt?? Hozzám jött volna? Ó Istenem, kizárt.
— Csáó. Jöttem a földrajz térképért.
— Sziaa Zsombii. mizujs? hogy vagy? Ma is tökéletesen nézel ki. - kiabálta az a lány aki az elején nem igazán szimpatizált velem. Na nem mintha most kedvelne pfft. Eve...
— Már megint mit akarsz? leszállnál rólam rondaság? -nézett rá szúrós szemmel...Zsombi? szóval így hívják <3
— eck...hát jól van, akkor puszi, szia. - erőltetett egy nagy mosolyt az arcára Eve.
— pfft. csá. -nézett rá. Ezután,rám pillantott és... mosolygott? Intett egyet és kiment, a térképpel. A szívem vadul dobogott és éppen készültem elájulni amikor valaki....konkrétan leordította a fejemet.
— MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL????? Azt hiszed idejöttél és máris tiéd a világ mert néhányan cukinak gondolnak??? Tudd hol a helyed!!
— hé hé hé....mi ez srácok? atombomba? Ja nem csak Klaudia (Eve igazi neve). -röhögtek fel a fiúk. — Na jó, hagyd békén Emit, nem csinált semmit. -állította le Peti, a srác aki azt hitte egy múzeumból jöttem ebbe a suliba...
Viszont amúgy nagyon jó fej, sokat beszélgettünk már az első nap óta, és elmesélte hogy általánosban ő is sokat váltott sulit tudja milyen érzés, és ha kell segítség nyugodtan szóljak neki, egész kedves fiú. Peti az a magas barna hajú, izmosabb, sportos srác és jó tanuló is mellesleg ő a sulirádiós. A lányok oda vannak érte, tipikus "ideál" pasi.
Ezt követően Laura felállt az asztalától és odajött hozzám átölelt. Pont mint az első nap, mikor körül ugrált.
— nyugi...mindig ezt csinálja..ha Zsomborról van szó. Általános iskolában is osztálytársak voltunk már azóta szerelmes belé. De Zsombor minden alkalommal a földbe tiporja. Igazán nem értem azt a srácot..
— földbe tiporja?? -kérdőn néztem.
— igen. minden akkor kezdődött mikor Evelin bevallotta neki az érzéseit. Zsombor azóta feltűnően utálja.
— De hát miért?
— mert Zsombor ilyen. Senkivel sem kedves, senkire sem mosolyog, és mindenkit utál. Ezért lepődtünk meg mindannyian mikor rád mosolygott. ismered valahonnan?
— őőő....nem..csak... néhányszor láttam, mint az összes többi diákot a suliba. -mentegetőztem. és igazából, majdnem így is volt.
— értem. akkor nem tudom...De nyugi Petivel itt vagyunk neked - vigyorgott
— köszönöm. -mosolyogtam rá, és valahol tényleg nyugodtabbnak éreztem magam. köszönöm...tényleg.

Suli után maradtam még egy kicsit a városban, gondoltam körülnézek. Hát...eléggé eltévedtem, igen nagy város, és egy olyan helyre jutottam ahol biztos nem jár senki így segítséget sem tudtam kérni... össze-vissza gyalogoltam amikor a semmi közepén megláttam egy kisállat kereskedést. Hát...a semminél ez is több. Bementem az ajtón és körülöttem sok sok kisállat nézett rám nagy szemekkel, nagyon takaros kis bolt. Egy kis kutya odasietett hozzám, felvettem és ölelgettem.
— elnézééést! -kiáltottam, mivel sehol nem volt az eladó.
—azonnal! -jött a válasz, addig én leültem a falhoz és játszottam a kutyussal, egy kicsi fehér kutyus volt valószínűleg szamojéd kölyök.
— Itt va....gyok -akadt meg egy hang és amint oda pillantottam... Ő állt ott. A zöld szemével csak meredt rám és valószínűleg nem tudta elképzelni hogyan keveredhettem oda, hát..én sem.
— umm....őőő..izéé....-kezdtem —elnézést, csak eltévedtem és nem tudom merre menjek a buszmegállóig..
mire felnevetett.
— eltévedtél?? hogyan? -mosolygott. —Hogy lehet itt eltévedni? -nevetett ki.
— ne nevess... nem idevalósi vagyok...örülök ha a suliig eltalálok...
— jólvan, jólvan. buszmegálló? elviszlek, gyere.
— várj! -állítottam meg. — neked ez biztos jó? és mikor észrevettem mennyire furán néz rám elmagyaráztam neki, hogy mit is gondolnak róla a suliban.
— tudom hogy ezt gondolják rólam. Nem is akarom hogy mást gondoljanak. Nem szimpatizálok az emberekkel. Látod ezt? -húzta fel a pólóját és az oldalán egy nagy heg volt. amitől nagyon megrémültem. — Na ezért utálom az összes embert. Kétszínűek, és ha valami nem úgy történik ahogy ők akarják akkor konkrétan szétmarják az embert, és áldozattá válik. Mint a szüleim. Ez a bolt a nagyapámé, csak most nincs itthon, de amúgy sem sok a vásárló.
— akkor én? mármint... azt mondtad nem kedveled az embereket, úgy is bánsz velük. De akkor én miért vagyok kivétel? vagyis...annak érzem magam, egy kicsit..
— nézz körül. mit látsz?
— sok-sok pici állatot. -mosolyodtam el akaratomon kívül.
— aranyosak nem? nagyon szeretem őket, mert ők biztosan megbízhatóak.
— nagyon édesek. -emeltem fel a kis fehér kutyát és öleltem át.
— na. -fogta meg a vállam..— te pont ugyan ilyen vagy mint ezek a kisállatok. Mosolygott és már nem akartam tovább kérdezni, csak hallgattam ahogy vidáman meséli az állatokról a történeteit. És néztem őt, átkarolva a térdeimet. Az én titokzatos zöld szemű hercegem, szóval ilyen valójában. Ezután elkísért a buszmegállóig hazafelé csak az a kép volt bennem mikor a fehér szirmok között a zöld szemével, engem néz.
Csak engem.